Október 3.-án irányt váltó bolygónk ezúttal a Mérleg csillagképből a Szűz végéig fog hátrálni, ráébresztve minket arra, hol csábultunk el a külvilág, a trendek, a társaink alkotta sütibolt irányába olyan mértékben, hogy akár teljesen el is feledkeztünk önmagunk valódi szükségleteiről. A megfelelés, a kapcsolatok, világi élvezetek, sikerek vágya valamely életterületünkön felkaphatott, mint egy forgószél: illúziókba sodródhattunk, a gyönyörű képek megbabonázhattak minket, vagy akár mi magunk is illúziókat gyárthattunk. Néha előfordulhatott, hogy jó vagy kevésbé jó szándékkal, anyagi vagy kapcsolati előnyökért, népszerűségért megtéveszthettük a külvilágot, mást mutattunk-kommunikáltunk magunkról, mint akik valójában vagyunk. A hátráló Vénusz a következő hetekben rámutathat, hol nem vagyunk hűek önmagunkhoz, hol van hajlamunk csak a borítóját, a csomagolását nézni a dolgainknak, miközben belül valami egészen más rejtőzik. Néha a monumentális külsőségek icipici belsőt takarnak, csodás dekorációinkra talán éppen azért lehet szükségünk, mert anélkül kevésnek érezzük magunkat. De éppen az ellenkezője is igaz lehet ránk, hogy egyszerű, szürke dobozainkról senki nem láthatja, milyen különleges, izgalmas személyiségek vagyunk.
A hátráló planéta segíthet véget vetni a külvilágnak, a közösségeinknek való folyamatos kiszolgáltatottságnak, amikor néha erőnkön felül is próbálunk megfelelni másoknak, olyanokká szeretnénk válni, mint a többiek. Az a vágyunk, hogy beolvadjunk, a környezetünk elfogadjon minket, trendinek, népszerűnek érezhessük magunkat belesodorhat egy tőlünk teljesen idegen létformába, ahonnan később nehezen tudunk szabadulni. Nem szeretnénk csalódást okozni, ezért extra erőbefektetésre kényszerülhetünk, hogy fenntartsuk a látszatot. A Vénusz segítségével levagdoshatjuk magunkról ezeket a vadhajtásokat, véget vethetünk az állandó készenlétnek, a muszáj feladatoknak, puszta kötelességteljesítéseknek, amikor az ember nem tudja felemelni a fejét, mert az orra előtt mindig ott van valami dolog, amit kénytelen megcsinálni, nehogy sérüljön a gondosan felépített díszlet. Az imázsunk rabjai lehetünk többféle minőségben is: minden olyan életterületünk, ahol nem merjük viselni a saját arcunkat, belekényszeríthet minket különböző szerepekbe. A problémáink forrása most nem az, hogy álarcokat viselünk, mert ezek lehetnek hozzánk nagyon jól illeszkedő, a természetes mivoltunkat csupán felhangosító, kiemelő díszítések, mint egy hozzánk illő smink, egy árnyalatainkkal harmonizáló öltözék vagy akár egy olyan hivatás, amit ránk szabtak, amiben lubickolunk, mert annyira a sajátunknak érzünk vagy egy közösség, ahol szívünk-lelkünk is otthon érzi magát, mintha a saját szerető családunk köreiben lennénk. Azok a mesterkélt maszkok lehetnek egyre korlátozóbbak számunkra, amelyek mögött már nyomokban sem vagyunk ott, teljesen idegenek tőlünk. A Vénusz irányváltásával egyetemben a holdcsomók is behátráltak a Vízöntő-Oroszlán csillagképek tengelyén azokra a fokokra, ahol még erősebb lehet a külvilágnak való megfelelés, a beilleszkedés, a különböző közösségekhez való kapcsolódás vágya, de egyre erősebben kitörhet belőlünk az ösztönös tiltakozás is, hogyha ezt nem önmagunkhoz hűen, hitelesen próbáljuk véghezvinni. Olyan feszült, felfokozott helyzetekbe kerülhetünk, ahol már nem tudjuk türtőztetni magunkat és kibukhatnak belőlünk a valódi érzéseink. Kiszabadulhat a gondosan felépített bárányjelmezünkből a farkas és lelepleződhet az oroszlánbőrbe bújt kisegér mivoltunk – ne bánjuk, mert később ráébredhetünk, mennyire kellett ez a lelepleződés ahhoz, hogy igazán szabadon végre a saját életünket élhessük, önmagunkat játszhassuk. Most érkezett el az idei évünknek az a fázisa, amikor a helycsere a kifelé mutatott képünk és a belül rejtőző valóság között történhet: egyre inkább érezhetjük, hogy nem tudunk tovább tőlünk idegen szerepeket játszani, elegünk lehet a mesterkéltségből, a művi, csak a külvilágnak szóló megnyilvánulásokból, a tartalmatlan külsőségekből és végre természetesek, önazonosak szeretnénk lenni. A másik póluson a natúr természetünk, a génjeinkben hordozott tulajdonságaink, ösztöneink erősödhetnek fel a maguk civilizálatlan, természetes formájukban, ilyenkor mi magunk is egyfajta állatias működésre kapcsolhatunk, öntudatlanul, nyersen nyilvánulhatunk meg, mint egy ősember: tombolhatnak bennünk és át is vehetik az irányítást felettünk primitív késztetéseink, önmagunk számára is kiszámíthatatlanok lehetünk. Fontos feladatunk lehet ebben a december elejéig tartó időszakban, hogy megtanuljunk uralkodni ösztönvilágunk felett, civilizálni, megtanítani viselkedni a bennünk élő ősembert, hogy az emberi közösségeinkbe harmonikusan be tudjunk illeszkedni. Lényeges dolog lehet, hogy ne elfojtásokban, hanem inkább elcsatornázásokban gondolkodjunk, próbáljunk békés, konstruktív megoldást találni, például a harciasságunkat ne egy könyvtárban üldögélve akarjuk elhallgattatni, hanem érdemes valamilyen intenzív mozgásos tevékenységet, kihívást keresni. Ez az időszak támogatni fogja, hogy ne a gombhoz keressük a kabátot, hanem fordítva: az eredendő természetünket ismerjük meg még jobban és ahhoz keressünk hozzá illeszkedő tevékenységeket, helyszíneket, életformát, társakat és minden mást, ne fussunk az aktuális trendek után. Alapvető emberi szükségleteink témájához is visszatérhetünk: élő, lélegző lények vagyunk, akik megbetegednek, tönkremennek, elsorvadnak mesterséges környezetben. Sokat segíthet a belső békénk megtalálásában, ha felelevenítjük a kapcsolatunkat a természettel, kimozdulunk a szabad ég alá, nagy lélegzeteket veszünk, szinte fotoszintetizálunk, hagyjuk magunknak megérezni, hogy ide tartozunk, az élőlények, az élővilág közé. Mégis néha az egész életünket hideg, embertelen környezetben töltjük, mesterséges, élettelen dolgokért áldozzuk fel értékes időnket és energiánkat, ahelyett, hogy az élőkkel foglalkoznánk. A hátráló Vénusz ehhez a lüktető, lélegző valósághoz, saját fizikai testünk alapvető szükségleteihez is visszavezethet minket, újra felfedezhetjük, mennyi egyszerű, de nagyszerű örömforrást rejt emberi formánk, mennyi élvezetes tapasztaláshoz nem kell más, csak mi magunk. Társainkkal való kapcsolatban is egyre többet jelenthet az igazi fizikai-érzelmi jelenlét, amikor semmi másra nincs is szükségünk, csak a közelségre, a hús-vér kapcsolódásra, az egység érzésére: boldogítóbb lehet egy otthoni, pizsamás összebújás, mint kiöltözni és elmenni egy külsős programra bárhová. Élvezetesebb lehet egyszerűen együtt tölteni az időnket szeretteinkkel, mint drága, de személytelen ajándékokat adni egymásnak. Ennek az évnek egyik témája a bázisaink rendezése is, amikor felismerhetjük, hol hiányoznak az alapok ahhoz, hogy bátran építkezhessük. Ilyen alap lehet önmagunk ismerete, tudni arról, mire is van eredendően szükségünk, hogy ne kényszerítsük bele magunkat olyan életformákba, amelyek nem illeszkednek a természetünkhöz: ha magányos típusok vagyunk, szeretünk egyedül lenni, akkor ne erőszakoljuk bele magunkat olyan kapcsolatokba, amelyekben ezt nincs lehetőségünk megélni, ha szeretünk társaságban lenni, akkor mozduljunk ki és keressük meg a partnereinket ehhez és így tovább. Ennek az egészséges különbözőségnek a felismerése is fontos lehet: nem tudunk mindenben egy mintát követni, millióféle természetünk és igényeink vannak, muszáj a saját érdekünkben néha kilépni a sorból és nem másokhoz igazodni, hanem önmagunkhoz. A Vénusz november 14.-ig halad hátrafelé, addig nagy horderejű eseményeknek ágyazhat meg az életünkben, előreindulásával pedig meg is hozhatja majd ezeket a gyökeres változásokat.
Vélemény, hozzászólás?